• Sopron a mélyponton, vagy: Holtidőben (2015. július 28.) - Mint a megroggyant bokszoló, akire a bíró nyolcat számolt, valahogy olyan helyzetbe látszik jutni Sopron. Városunk, melyre az őshonos patrióták olyannyira büszkék ma is, lassanként meghúzhatja vészharangját - önmaga felett. Mintegy újabb bizonyítékát adva ezzel a réges-régi igazságnak, hogy a melldöngető hazafisággal nem sokra mennek sehol - így nálunk sem - a népek.
 Egy soproni polgár gondolatai:  Ki tudja, merre?

Amikor e sorokat írom íróasztallámpám kerekded világánál, zárják be a szavazóhelyiségek ajtait, s kezdődik a szavazatok számlálása. Lezárult egy népszavazás, amelyre négy évtizedig kellett várni. Bár ez az intézmény egyidős a francia forradalommal, ahol a polgári jogrend honosította meg a nép nyilvános gyűlésein a törvények jóváhagyását. Amire e sorok nyomtatásban megjelennek, túl leszünk az eredmény megvitatásán, s tán kialakul a jövő egyfajta stratégiája is. Bármi lesz az emberek döntése, érdemes elgondolkodni néhány dolgon; olvasom Mécs László és Csoóri Sándor nyílt levelét, s valamiféle bizonytalanságérzés uralkodik el rajtam. Csoóri szerint: "Előre félek a 'győztesektől', ha lesznek. Mert egy hamis helyzetből kiinduló győzelem mindenkinek árt, hisz ellenfélként is össze vagyunk kötve." Pirruszi győzelem született-e ezen a vasárnapon? Továbbra is járjuk a kísértetes ügetésű, eltévedt lovas didergő útját? Nekivadult pártemberek hatalmi érdekektől vezérelt indulatai irányítják-e az ország életét? Vagy az otthon maradt milliók fáradt kézlegyintése, önmagába forduló csöndje határozza-e meg a holnapot? Ki tudja, merre visz az út ezeken a havas síkokon? Mindeddig nálunk a legkiszámíthatatlanabb idő volt a múlt, most már a jövő is melléje sorjázik. A decemberi bujdosó nap alatt ott bóklászik szegény Tiborc a kukoricaföldek szélén, mert negyven évi szolgálat után csak száraz kényért nyújt neki e haza. Míg a másik barázdált arcú társa valahol a városi éjszakában támaszkodik a söntéspultra, s merengve éltet valami távoli forradalmat. S az, aki ezeknek gondját, baját a vállára vehetné és szóvá, cselekvéssé formálhatná, önmaga által csinált, kusza gondolatok között imbolyog. Ki tudja, merre megyünk? Magyar bolondoknak bolond útján-e, vagy szólítjuk a szétszóródottakat, amiként három évszázada Esze Tamás: ideje már Rákócziért menni. Megkeresni azt a mai karizmatikus embert, a krisztusi szenvedéseket is vállaló mártírt, aki ki tudja vezetni e népet a vereséggel fölérő győzelmekből.

R. Sz. L.

 Rövidhírek:  Új forgalmi rend a Belvárosban

Folyamatosan nő a gépjárműforgalom a Belvárosban, amit az ottani értékes épületek egyre jobban megszenvednek. A műemlékek védelme érdekében előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik a gépkocsik teljes kitiltása. A majdani intézkedés bevezetéseként, a tarthatatlan állapotok enyhítése érdekében a tanács már most megkezdi az autósok "leszoktatását" a Belvárosba való behajtásról. Január 3-án, szerdán megváltoztatják a terület forgalmi rendjét. Az új rendszer szerint csak a célforgalmat engedik be a Belvárosba, és azt sem a Várkerület felől, hanem a mai forgalmi irányt megfordítva, a Liszt Ferenc utca irányából, ezzel mesterségesen nehezítve a behajtást.

 Körkép –  A felülmúlhatatlan Kékfrankos

Régi gazdák dícsérete

Különös szertartás tanúja voltam nemrég. Néhány ember a poharát emelgette, egy következő szapora tempóban szállította asztalukhoz az utánpótlást, egy újabb pedig minden kortyintás után tisztára mosta a poharakat. A legfurcsábban az ivók viselkedtek. A félig telt poharat gyengéd mozdulattal megrázogatták, beleszagoltak, gyertyával átvilágították, s miután nagy óvatosan belekóstoltak, kiborították. Anélkül, hogy arcukon a legkisebb megbánás is átsuhant volna. Amíg ablakon át néztem a jelenetet, titkos szekta misztikus szertartására gondoltam. A helyiségbe lépve értettem meg, itt bizony próbáló borkóstolás folyik. Az oldalsó asztalon még rengeteg nyitott palack várakozott megméretésre, s a pincéből egy további “szektatag” hordta szaporán az újabbakat. Kérdésemre, meddig lehet felelősségteljes ítéletükre számítani, a borkóstolók azt válaszolták, negyven, negyvenöt fajtáig. Utána legalább egy fél órát pihenniük kell, közben sajtot meg almát rágicsálni. De ne aggódjak: amit látok, az csupán "olvasópróbája" az igazi borminősítésnek. Nem feszítem tovább a húrt. Az első látásra különös dolog a soproni Dózsa Szövetkezet pincéjében történt. A Kertészeti Egyetem a vörös borok választékának növelésére újabb szőlőfajták előállítását határozta el, s a munkához a Dózsát is segítségül hívta. A szövetkezethez ezután Rubintos és Medina névre keresztelt új szőlőfajták érkeztek. Gonddal elültették, elkülönítve kezelték őket, mígnem eljött a nagy pillanat, az új borok minősítése. Régi a törekvés, hogy az ízlés számára lépcsőzetet alakítsanak ki a markáns Kékfrankos és a lágyabb villányi vörösborok között. Korábban a Zweigelt látszott megoldásnak, de a gyakorlat nem igazolta a várakozást. Igaz, bőtermő és fagytűrő is, de kevés bogyóiban a színanyag, és a penészedéssel, rothadással szemben sem kellően ellenálló. Az érdeklődéssel vizsgált Rubintos és a Medina még a Zweigeltnél is korábban szüretelhető, s beérési mustfokuk Sopronban meghaladja a Zweigeltét. Boruk is kiválóbb. S noha a véglegesítő ítélethez még néhány évjárat megfigyelése szükséges, már csaknem bizonyos, hogy a vörös borok választékának bővítésére mind a Rubintos, mind a Medina alkalmas. Sopronban minden szőlő a Kékfrankoshoz méretik. Azt termelik itt a legnagyobb területen, s kellemesen fanyar minőségi bora országos hírű. Ha van minta, amelyhez a száraz vörösborokat mérni lehet, ő bizony ilyen. Megkértem készséges borszakértőmet, Katona Gusztáv ágazatvezetőt, hasonlítaná Sopron büszkeségéhez az új fajtákat. Idézem válaszát: "Vidékünkön nem került még egy szőlőfajta, amely a Kékfrankost hozamban, minőségben, fagytűrésben vagy ellenálló képességben felülmúlná." Mi más ez, mint a fajtát megválasztó egykori gazdák megérdemelt dicsérete! - fi -