• Embercsempészet? (2015. szeptember 6.) - Humanitárius meggondolások ürügyén szervezett emberkereskedelem folyik... a Magyar Népköztársaság képviselői hagyták rávenni magukat arra, hogy egyezmények és megállapodások megsértésével segédkezet nyújtsanak ehhez az NSZK által alaposan előkészített akcióhoz... - hangzik az NDK televíziójában szenvtelen arccal beolvasott ítélet. Újságunk csak arra vállalkozhat, hogy bemutatja, miképpen lépik át a határt az "embercsempészet áldozatai". A minősítést az olvasóra bízzuk.
 Egy soproni polgár gondolatai:  Az exodusról, másként

Az exodus görög eredetű szó: az ókori tragédiákban a színészek ünnepélyes kivonulását, a mű zárórészét jelentette. A legutóbbi időben újra fölbukkant ez a fogalom, jelentése azonban módosult, inkább a latin exodus, a kimenetel, a vég takarja mai használatát. Mi, itt a nyugati végeken tanúi vagyunk a keletnémetek nagy exodusának. Ez a páratlan menekültáradat, amely keresztülzúdult rajtunk, nemcsak egy nép szavazatát, állásfoglalását jelentette saját országát illetően, de akaratlanul is hozzásegítette a magyar népet és jelenlegi vezetőit az egyértelmű állásfoglaláshoz. Számunkra az exodus egy köldökzsinóros külpolitika végét jelenti, azt, hogy a gondolkodó magyarok szinte kikényszerítették a külügyek intézőitől az önálló gondolkodást, az igen és a nem kimondását. Épp e lap hasábjain nevezte hazánkat egy menekülő a szabadság előszobájának. Sokan úgy gondolják, hogy már elindultunk az Európába vezető úton, miként oly sokszor történelmünk során. Talán most sikerül átlépni a küszöböt. Talán, mondom, mert ennek a drámai menekülésnek megmaradt egy keserű mellékíze is. Feledni nehéz, megérteni még inkább. Ott az erdőszéleken, ahol szelíd őzek nézik a párás reggeleket, most üres szemekkel kifosztott autók értetlenül várják sorsukat. Honfitársaink némelyike keselyűként csapott le egy-egy keletnémet rendszámú kocsira, s munkája eredménye a csontváz maradt. Egy emberélet vágya és munkája kifosztottan, némán tiltakozik a barbárság ellen. Sajnos, ez is hozzátartozik az exodushoz; akkor is, ha szótlanul, szégyenkezve fordítjuk el fejünket. Új utakon elindulni mindig kockázatos dolog. Tapsot és pfújozást egyaránt kiválthat. De ahhoz, hogy működjön a társadalom, a nemzet önállóságra ébredjen, a mindennapi ember öntudatos polgárnak érezze és tudja magát, szükség volt egy másik nép exodusára, tragikus kivonulására. Talán az általuk kikényszeritett önálló politikai magatartás megment bennünket a hazát, szülőföldet elhagyó, lélekvesztő rohanástól, amelyet a mi nemzedékünk egyszer már megélt: másodszor egy ország tragédiája lenne, ha ezrek és ezrek hazát cserélnének. Csak azt tudnám feledni, azt a kifosztott kocsisort ott a nagycenki erdőszélen...

R. Sz. L.

 Rövidhírek:  Nincs ki a (Samara) kereke…

Igen, erre az idegborzoló tényre ébredt jónéhány soproni polgártársunk ezen a nyáron. Az első, erről szóló bejelentés március 29-én érkezett a rendőrségre, ahol azonban sorozatnak "csak" június 3-tól tekintik az ügyet, amikor három panaszos jelentkezett gyors egymásutánban. Elmondták, hogy a Lánzséri, illetve a Panoráma úton két kocsiról 2-2 kereket, egyről pedig egy kereket szereltek le és vittek el az éjszaka folyamán. Két hét múlva, június 17-én a Csatkai és a Patak utcából jöttek a kerekeiktől megfosztott autótulajdonosok. Mint mondani szokás, a rendőrség sötétben tapogatózott. Persze nem azért, mert a tettesek éjszaka lopták le a kocsikról a kerekeket, hanem mert értékelhető nyomot nem sikerült találni utánuk. Azaz... Feltűnt, hogy a kocsikat - csupaszon maradt tengelyüknél - Rába 1-es mintájú falazótéglával támasztották alá. Kiadták tehát a jelszót: keresd a téglát!, - s mivel jól keresték, végül meg is találták. Igaz, július 27-én még leszerelték két kocsi 2-2 kerekét a Madách, illetve a Kellner Sándor utcában, de a közbiztonságiak és az akciócsoport már nyomon volt: egy Trabantban ráakadtak a téglákra... Ezután már nem kellett messzire menni. Három huszonéves fiatalember: a Reinekker testvérek (Miklós és Gusztáv), valamint társuk, Molnár Szabolcs beismerték, hogy ők végezték a Samara kocsikon az éjszaka leple alatti szereléseket. Megbízójuk, Tarnódi Gyula szintén soproni, aki Miklóst kérte meg, hogy szerezzen négy Samara-kereket: Ő aztán majd szintén továbbadja megbízójának, a Hidegségben lakó Végebauer Bélának. A megbízók arra hivatkoznak, hogy ők csak "szerzésre" adtak megbízást, s nem tudhatták, hogy a fiúk a kerekeket lopják. Hogy mi a teljes igazság, annak kiderítésére a vizsgálat folytatódik.

 Körkép –  A nemzet Sopronnak (?)

Részletek a közlekedési miniszterhez írott nyílt levélből

A soproni várostorony kapuzatát az 1921. évi népszavazásra emlékeztető szoborcsoport koronázza. A soproniak hitet tettek magyarságuk mellett, jutalmul Hunnia a hűség városává avatja Sopront. A felirat tömörségében is megható: "A nemzet Sopronnak”.(...) A második világháború után a város jelentősége csökkent, a nyugati határszélen mindössze megtűrt, a fejlesztéseknél hátrányos helyzetbe került településsé degradálódott. 1949-ben megszűnt megyeszékhelyi rangja. Nem sokat törődött egy ideig a nemzet Sopronnal. (...) A közigazgatás és pénzgazdálkodás ma érvényes rendjében a tanács aligha lesz képes a városba irányuló idegenforgalom és bevásárlóturizmus által kívánt megfelelő intézkedésekre, fejlesztésekre, építkezésekre. Az idegenforgalom gyakran eléri a napi több tízezer főt, a város útjai bedugultak, a benzingőz az emberek és gyermekek tüdejét is eszi, nemcsak a műemlékeket. Terelőutat mégis másutt építenek, magasabb hierarchiába tartozó városoknak. Itt egyelőre csak tervezgetések folynak, távoli határidőkkel. Három benzinkút kevés, félórás várakozások, sok száz méteres autósorok, araszolgató előrelépés napirenden van. (...) A soproniak városuk és életük védelmében hatékony és teljes értékű terelőutat kérnek a nemzettől. Attól a nemzettől, melynek mindennap újból és újból adóznak. A külföldiek miatt magasabb piaci árakkal, a túlzsúfoltság miatt elpiszkosodó és elkopó várossal. A város kereskedelme, úgy hiszem, jelentős mértékben járul hozzá az ország valutabevételéhez. Csak azt kéri, hogy ennek fejében védje meg a nemzet a zaklatássá fajuló tranzitforgalomtól. (...) A város kopott, most már piszkos is. (...) A város a stagnálásba belefárad. Számomra mégis döbbenetes volt olvasni a Soproni Hírlap egyik legutóbbi számában egy fiatal soproni véleményét, aki úgy nyilatkozott, bizonyára jobb lett volna, ha őseink 1921-ben Ausztriára szavaztak volna! (...) Ha a nyilatkozó fiatal úgy véli, hogy ma Ausztriában jobban törődnek a vidéki városok színvonalával, ezzel aligha tudok szembeszállni. Ebből remélem, hogy nem Sopron ért, hanem a nemzet! (...) Sopron kötődik ma is a nemzethez. De kéri, hogy vigyázzon a nemzet jobban erre a városra. Kell, hogy itt a fiatalok ténylegesen érezzék, törődik még a nemzet Sopronnal.

Dr. Kubinszky Mihály, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke